Dióssy László szakállamtitkár a mai napon megnyitotta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Regionális Fejlesztési Holding Zrt, a Biomassza Termékpálya Szövetség,
a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által szervezett „Gázfűtés kiváltása az önkormányzati szférában” című szakmai tanácskozást.
A gázfűtés kiváltásának lehetőségeiről szóló tanácskozáson azokat az önkormányzati vezetők és szakértők vettek részt, akik eddig is tettek kísérletet a helyzet javítására, illetve szándékukban áll a változtatás és ehhez szeretnénk megfelelő szakmai támogatást biztosítani.
Dióssy László megnyitó beszédében kiemelte a legfontosabb alaptéziseket a szilárd biomassza potenciállal és jövőbeli használatával kapcsolatban, mint például a helyben meglévő, olcsó energiahordozókra alapozott energia-ellátás, a falusi, kisvárosi, intézményi energia-kiváltás lehet a jövőben a versenyképesség egyik kulcsa.
A fő cél a kis és közepes méretű, biomasszát tüzelés által hővé alakító és azt hasznosító rendszerek kialakítása. Megjegyezte továbbá, hogy a kis és közepes méretű vállalkozásoknak a biomassza előállításában fontos szerepe lehet a vidéki területek lakosságmegtartásában a foglalkoztatás növekedésével.
A tanácskozáson előadást tartott többek között Dr. Tóth József, a Biomassza Termékpálya Szövetség koordinátora a gázfűtés kiváltásának lehetőségeiről az önkormányzati intézményekben; Dr. Németh Imre az RFH Zrt. vezérigazgatója a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. szerepvállalásáról az önkormányzati intézmények gázfűtésének kiváltásában, valamint Galló Tamás a HCE Kft. ügyvezető igazgatója a nagyobb közösségi fűtőművekben a gázfűtés kiváltásának lehetőségeiről.
A konferencia meghívottai között találtuk az érdeklődő önkormányzatokon kívül azokat az önkormányzatokat is, melyek már rendelkeznek biomassza fűtőművel, vagy biomassza fűtést alkalmaznak, és a tapasztalatokról tudnak beszámolni (Pornóapáti, Hangony, Örményes, Dunapataj), valamint ahol a közeljövőben szándékukban áll az önkormányzatoknak a gázfűtés biomasszával való kiváltása, és ahol a pályázatok előkészítés alatt állnak (Bakonyszombathely, Bakonybánk, Táp, Bajna, Úny, Annavölgy, Zalacsány, Nemesbük, Ligetfalva, Tilaj, Rákócziújfalu, Eger, Kisvárda, Debrecen).