A könyvbemutató után ezzel a címmel jelent meg írás a VEOL-ban.
A 77 történet dióhéjban című kötetet az egyik veszprémi hotelben mutatták be nagy érdeklődés mellett. Dióssy László kérdésünkre elmondta, húszéves közéleti pályafutása – amelyből 1990 és 2006 között Veszprém polgármestere volt a Szabad Demokraták Szövetsége színeiben, majd négy évig a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkáraként dolgozott – során számos érdekes történet esett meg vele, amelyeket baráti társaságban rendre elmesélt.
Ismerősei azt javasolták neki, írja le azokat, mert a közvéleményt is érdekelhetik ezek a történetek. A Naplónak elmondta, tudatosan tartja magát távol a direkt politizálástól, energiáit leköti az oktatás és cégeinek irányítása 2010 óta. Bár megvan a politikai világnézete, de a könyvben nem szerepelnek aktuálpolitikai utalások, szeretné, ha pártállástól függetlenül elolvasnák az érdeklődők.